Az éppen aktuális könyvemet olvasva felfigyeltem erre a mondatra: “A szokványos az olyan, mint amikor kinézel a kocsi ablakán. Elsuhan előtted mindenféle, ez meg az, mindenféle különösebb jelentőség nélkül.” Eszembe jutott, hogy mostanában én is gyakrabban utaztam vonattal (még a járvány előtt), mindig ugyanazon az útvonalon. Kibámulok az ablakon, nézem az elsuhanó tájat. Hiszen ebben valóban nincs semmi különös, csak ülök, és várom az út végét, amikor végre leszállhatok a célállomáson.
Mit is értünk szokványos alatt? Fellapoztam az egyik online értelmező szótárt, és ez állt benne:
szokványos
olyan, amiben nincsen semmi újszerű, semmi különös;
hagyományos, hétköznapi, közönséges, tipikus, konvencionális;
középszerű, közkeletű, szokásos, normál, megszokott, átlagos
Talán ilyen volt az életed a vírushelyzet előtt vagy inkább utána. Csak úgy elillantak a napok, hetek, hónapok és vissza sem gondoltál, hogy mit lehetett volna jobban vagy másképpen tenni és mondani.
3 fontos gondolat, hogy a saját utadra lépj:
Ha viszont ezt elengeded, hihetetlen erővel tudsz elindulni a saját utadon.
Vonatkoztass el a sémáktól, és lépd át a gondolkodási határaidat.
Ahhoz tehát, hogy nyitott legyél az élet kihívásaira, az új dolgokra és befogadd a változást, érdemes kimozdulnod belőle.
Mi is a szokványos ellentéte?
bizarr, fura, groteszk, idegen, különös, nem megszokott, nem mindennapi, rendhagyó; szokásostól eltérő, szokatlan;
érdekes, érdekfeszítő, figyelmet érdemlő;
egyszeri, kivételes, rendellenes
Hm. Elgondolkodtató.
Ha kreatív életet szeretnél élni, akkor el kell tudnod szakadni attól, amit állandónak, megszokottnak gondolsz azért, hogy meglásd a lehetőségeket és befogadd ezt az izgalmas világot.
A kulcsszó: nézőpontváltás.
forrás:pixabay
Tudományos kutatások szerint rutingondolkodáskor azokat a módszereket alkalmazzuk, amelyek már korábban bizonyítottak, és úgy véljük, minden alkalommal tuti recept, nem keresünk újakat, és nem bíráljuk felül a régieket, abban bízunk, ami már bevált.
Ezzel szemben, ha kreatívan gondolkodunk, akkor újrafogalmazzuk a problémát, több irányból közelítünk hozzá, törekszünk az újszerű, egyedi megoldásokra, felülbíráljuk a korábban bevált módszereket, és ha kell, módosítunk rajtuk.
Amikor kinézel a kocsi vagy a vonat ablakán, az “elsuhanó ez meg az mindenféle különösebb jelentőség nélkül” helyett kezd el másképp szemlélni a tájat, más perspektívából, kiváncsian. Máris színesebb lesz a világ mindegyik célállomás felé. Ha ez sikerült, hidd el, már meg is tetted az első lépést a változás felé.
forrás:pixabay
Bármilyen érzés, gondolat, kérdés felmerült benned, szívesen meghallgatlak és ha szeretnéd, elkísérlek mindaddig, amíg meg nem találod a saját utad.